Közben Gizike karon ülőből kisgyermekké cseperedett és boldog élete volt a pusztán. Nagyszülei úgy szerették, mint saját gyermeküket, miközben észre sem vették, hogy ez a szeretet mennyire más, mint amivel Gizike édesanyját körülvették. Ebben a szeretetben már nem játszott szerepet annyira a felelősség terhe, a szülői tekintély távolságtartása, felszabadultan élvezték a szeretet örömeit. Nagyapja, aki természeténél fogva nyíltszívű, meleg lelkű, életvidám ember volt, a lányával szemben mindig visszafogta magát, mert hite szerint ezt így kívánta meg az apai tekintély. Persze a meleg vonzalmat nem lehetett úgysem eltitkolni, a lánya is érezte, de megtanult ebből a magatartásból egy normát, amihez a világban tartania kell magát. Nagyapa most már nem törődött annyira a tekintéllyel, elengedte magát és vég nélkül babusgatta Gizikét, eljátszott vele, gyermekké lett mellette. Nagymama kiegyensúlyozottabb volt a gyermeknevelésben. Ő lányával szemben is jobban kimutatta szeretetét, Gizikét sem kényeztette agyon. Józan, szilárd követelményei nem voltak hátrányára unokájával szemben, sőt biztonságot jelentettek neki. Tőle tanulta meg a másik igényeinek tiszteletben tartását, az érzelmek kimutatásának módját, finom határait, egyszóval a szeretet kultúráját. Nagyapát pedig imádta.

Életükben egyetlen homályos pont volt, egyetlen bizonytalan tényező, az apa, Ratkay József személye. A nagyszülők tudták, hogy bármennyire övék volt Gizike, bármennyire megváltották őt anyagi javaikkal, lányuk életével, egész gondoskodásukkal és szeretetükkel, mégis csak ő a gyermek apja, nem vehetik semmibe akaratát. És bár egyelőre nincs szándéka, hogy Gizikét tőlük elvegye, egyszer dönthet majd másképpen is. Gizike pedig ahogy nőtt, egyre tudatosult benne az apa fogalmának értelme és neki volt egy apja. Ritkán látta ugyan és nem is ismerte igazán, de volt, hát kellett, hogy legyen, meg kellett formálnia magában. Elképzelte magának, kiváló tulajdonságokkal ruházta fel, és ahogy cseperedett, egyre nőtt benne a vágy ez után a nagy, erős, támaszt adó, kiváló férfi után. De ez a vágy reménytelen vonzalom maradt, soha nem elégülhetett meg benne, mert ha együtt voltak, apjától inkább félt és soha nem tapasztalta meg vele a szeretet annyira áhított, élő gyakorlatát. Ha apja halott lett volna, természetes tényként fogadja el a lehetetlent, mint édesanyjával kapcsolatban is elfogadta és nem hagy benne kielégíthetetlen űrt az iránta való vágy.

görgess!            mi ez?           könyv >