Mielőtt sajnálni kezdeném magam, vagy mielőtt elragadna a görcsösen és őszintétlenül kínálkozó irónia, amivel mindig csak hazudjuk az igazságot, sürgősen szerelmet kell vallanom Neked, olyan alázattal, ahogy csak tőlem telik, olyan hálával, ami neked jár másfél év másnak adott, velem megosztott szerelemért. Tegnap, amikor önkínzásul elolvastam végre a valóságot, amivel mindig bújócskát játszottam, ami mindig csak félig kellett, amit millió önáltatással sem tudtam térdre kényszeríteni, amitől féltem, ezért kihívtam magam ellen, szóval amikor eljött a ritka pillanat, hogy szembenéztem vele, a tükörhöz mentem – milyen jellemző reakció, pontos asszociálás – magamra néztem és azt mondtam: „Ezt akartad! Nem ezt akartad? Akkor miért fáj?” És elöntött az az érzés, amiről mindig azt hisszük, hogy már túl van az elviselhetőség határain, de amivel szemben mégis mindig felülmaradunk.

görgess!    mi ez?    könyv >