Mi ez?

Ez a honlap emlékezetmű, Lázár Pálma írásos hagyatékát gyűjtöttem össze rajta. 

A honlapon található írások legtöbbje egy felszámolásra került lakás részeként papír testben, gépelt szövegekként kerültek a kezembe:

  • Vallomás című esszé 1991 május 29-én jelent meg a Hitelben Szerelmes álságunk utolsó karácsonya címmel. Jelentősége számomra abban áll, hogy anyu kórházba kerülése után otthon, az íróasztalán, "használatban" találtam rá. Ez volt az az írás, amit utoljára, teljes szellemi méltóságában olvasott magának. Ennek utolsó bekezdését videó formában is megörökítettem.
  • Halhatatlanságunk szép küzdelmei egy félbemaradt kisregény, amit Lázár Pálma 1994-ben írt és Hajdúszoboszlón játszódik. A terjedelem miatt ezt három részletben közlöm. Az első részt - amely egy önéletrajzi mű - azonos címmel, Prológus kezdettel, aztán a második és harmadik fejezetet az apai nagyszülők (Lázár Antal, Ratkay Gizella) nevén. Ha valaki elolvassa, talán egyetért a címadással. Műfaját tekintve egy mélyen átélt fikciós családregénynek nevezhetnénk.
  • A honlapon, a vélt szépirodalomi anyagok mellett közzétettem még a közéleti Lázár Pálma gondolatait, beszédeit tartalmazó írásokat, tanulmányokat (Történelem, politika). Ez lett a legkisebb tartalom, viszont a háttér érdekes: 1994-ben Lázár Pálma az MDF, KDNP, FIDESZ, SZDSZ közös jelöltjeként lett alpolgármester a Ferencvárosban. Nem tipikus.
  • A honlapon olvashatóak még az elmúlt évben írt bejegyzéseim is (Lázár feltámasztása), amik anyám kórházba kerülését, az ott töltött tizenkét nap, és az ezt követő egy év belső történéseit, hullámzását rögzítik. Ez elég keménynek hangzik tudom, mentségemül szolgáljon a tény, hogy Lázár Pálma nem 2013-ban jött vissza először onnan, kilenc évesen egyszer már átéltem mindezt. Majdnem mindezt. 

A könyvekben megszokott TARTALOMJEGYZÉKÉRT ide kell kattintani!

A honlap működési elve az olvasást szeretné támogatni, ezért az egyszerű menürendszert kompenzálandó (mindig az adott könyv legelejére kerülünk, ha kattintunk a menüben), a szövegeket igyekeztem alaposan felcímkézni általános címszavakkal (tag). Ha az egyes fejezetek címe alatt a címszavakra kattintunk, egy fókuszált szűrés segítségével az egész portál anyagából válogatott összeállítást olvashatunk. Így szándékom szerint nemcsak hosszában, hanem keresztben is olvashatjuk a honlapot, a történetet, aminek szálai természetesen a végtelenben találkoznak. Aki szeret olvasni, annak jó játék lehet!

  • Egy tipp: Ha olvasás közben "elvesznél az oldalon" a jobb felső sarokban köralakban található gombra kattintva, azonnal elérheted a LázárPálma.hu összes könyvét, illetve a leveleket és a galériákat. 

És a végére a lényeg, a szolgálati közlemény:

A honlap nem készülhetett volna el a családom segítsége és a barátok szervezőereje nélkül, akik nemcsak hordoztak a gyászban, de segítségemre voltak a múltmentésben is.

Köszönet tehát

Polecsák Árminnak a honlapért, továbbá a digitalizálásban nyújtott segítségért,

Petri Nórának, aki hangját adta a videós anyagokhoz,

Rideg Gyulának, lelkészi szolgálatáért és a Rab Zsuzsa versért,

Hosszú Gábornak és Hajdu Andrásnak, akik a videók és a fényképek elkészítése során voltak mentoraim,

Szikszai Csabának, Vágó Irén fiának, a hiányzó fotókért,

Pásztory Juliannának a levelek szorgalmas begépeléséért,

Bagdán Zsuzsának, aki a hanganyagok prototípusának elkészítésében segített.

 

A gyászévnek vége, köszönöm!

 

Pásztory Ádám

Budapest, 2014. szeptember 29.

Help            mi ez?           könyv >

{ hozzászólások }