Eljött az 1898-as év és vele a bálozások ideje. Ezek a bálok rendszerint valami jótékony, vagy közhasznú célból lettek megrendezve, így az ottani megjelenés társadalmi esemény volt, közéleti program, amelyen nagyapám is részt vett. Társadalmi kötelességnek tekintette, amiből nem vonhatta ki magát és egy ilyen bál a maga módján egyébként sem volt érdektelen esemény. Minden bál a társadalmi élet tömény koncentrátuma volt, ide a családok nem egyszerűen eljöttek, hanem megjelentek itt, megmutatták magukat, adóztak társadalmi rangjuknak. Itt szövődtek a családok szövetségei, ide gyülekeztek és innen indultak ki a város hírei, a bizalmas információk és a közérdeklődésnek szántak egyaránt. Szoboszló elég zárt világ volt, mégis jelentős vonzáskörzettel rendelkezett. Érdekes, hogy nem a hajdúvárosok között. Ezeknek a városoknak a kapcsolata közjogi és politikai érintkezés volt, de nem terjedt ki a társadalmi élet kapcsolatára. Mindegyik hajdúváros egymás között egyenlő, önállóságára kényes, zárt egység, soha nem dőlt el közöttük a presztízs rangsora sem. Szoboszló és Böszörmény egyaránt elsőnek tekintette magát ebben. A hajdú szövetségen belül inkább riválisok voltak, mint együtt élők, csak a közös érdek tartotta őket együtt. Szoboszló vonzáskörzete a hajdú szempontból indifferens vidékekre esett, Bihar megyei és debreceni családok voltak hivatalosak a nagyobb szoboszlói bálokra. Főleg Bihar megye számított jelentős mértékben szoboszló érdekkörébe. Ennek oka a történelem alakulásának a régióra jellemző viszonyai között jött létre.

A hajdúvárosoknak azon csoportja, amely a Rákóczi-szabadságharc leverése után is meg tudta őrizni kiváltságait, Debrecen környékén volt elszórva, Szabolcs és Bihar megye területén, a nemesi vármegye közigazgatásától független, önálló önkormányzati egységként. A kiegyezés utáni megyei rendezés e megyéket megcsonkítva kikanyarította testükből a hajdú kerületet, önálló Hajdú megyét hozva létre a Nánás-Szoboszló-Vámospércs háromszögben Debrecen székhellyel. Volt ebben a megyei rendezésben egy olyan törekvés is, hogy a központi közigazgatást szorosabban kiterjessze erre a területre, veszélyeztetve a hajdú önállóságot. A hajdúvárosok ekkorra elveszítették adómentességüket, de inkább megfizették az adót, önállóságukat azonban nem adták fel, szilárdan őrizve a Hajdúkerület érdekközösségét. Az állam még adót sem szedhetett  a hajdúvárosokban, mert a hajdú közösség mint egység volt az adózás alanya, adóit maga szedte be és kifelé önálló jogi személyként rendezte.

Mesterséges képződmény volt tehát Hajdú megye, nem igazi vármegye a fogalom történelmi értelmében, hisz tényleges fennhatósága csak a hajdú kerületen kívüli néhány községre terjedt, igazi jelentősége az volt, hogy Debrecen városát megyei központtá tette. Szoboszló korábban Bihar megye területén volt, természetes, évszázadokon át kialakult érdekeltségi köre ez a világ, ezt a kapcsolatot őrizte és ápolta mindig. Nem vármegyei érdekeltség volt ez a kapcsolat, hanem egy tájegységnek volt szerves része Szoboszló, minden megyehatártól függetlenül. Bihar megye testében is önálló egység ez a táj, a megye északnyugati fele, Nagyváradtól a Hortobágyon át a tiszai árterekig, Szabolcs megye déli részeit magába foglalva. Szélessége a Sárréttől a szilágysági dombokig tart. Önálló földrajzi, néprajzi, gazdasági és szellemi egység, vallása elég jelentős görög katolikus népesség mellett döntően kálvinista, szórványokban római katolikus. Ez a régió volt az én városom tágabb hazája. Szoboszló számára fővárosa e tájnak nem volt, mert a főváros önmaga volt a saját portáján, de gazdasági és szellemi kapcsolatai Váradhoz és Debrecenhez fűzték.

görgess!            mi ez?           könyv >