-
Levél Szoboszlóról
Február közepén levél érkezett Hajdúszoboszlóról a Nagyváradi Református Egyházközség Lelkészi Hivatalába címezve, Ratkay Gizella kisasszony részére. Homonnai Miklós elgondolkodva forgatta kezében a levelet, átható pillantással vizsgálta a lendületes, szálkás férfi írást, mintha írójának lelkébe akarna hatolni a szikár betűkön át aggódó tekintete. Akkor már tudta a tiszteletes úr, hogy kishúga bizonytalan, feldúlt lelkiállapota véget ér hamarosan. Bárhogy dől ez a helyzet, akár megtalálja párját, akár csalódást hoz a találkozás, Gizella felnőtt lett, Isten rendelésével immár egyedül kell neki szembenéznie. A világ viszontagságait jótékonyan kirekesztő, csukva tartott ajtó mögött a küszöbön a sors várakozik csendesen. Ha nem megy férjhez ehhez az emberhez, akkor sem lesz már többé az, aki volt. Gondolataiban elmerülve ment át az irodából a lelkészi lakásba és némán felesége elé tette a levelet. Ilona szótlanul ránézett, ő leült mellé és csak ültek csendesen sokáig.
Régen nem kellett már nekik szó ahhoz, hogy ismerjék egymás gondolatát. Tudta, hogy a felesége is Gizikéért aggódik, akárcsak ő, úgy, mint közös gyermekükért, a sors kiszámíthatatlan akaratából nekik jutott, egyetlen lányukért. De Ilona másra is gondol, a bátyjára, akit soha nem tudott megóvni önmagától. Ki tudja, meddig ültek így szótlanul, amikor a felesége lassan megmozdult, csendesen felállt és kiment a szobából. Halotta kintről a hangját, ahogy a háztartást végző öregasszonynak eligazítást ad a házi dolgokról, aztán kéri, hogy fogassanak be. Ilona pontosan azt teszi, amit ő tenne. Elviszi a levelet a kislánynak Bojtra, nem váratja napokig, amíg visszatér. Bár a lelke mélyén még várna, akárcsak ő, és hagyná a dolgokat úgy maradni, ahogyan vannak, amíg csak lehet, de Gizikének nagyon fontos ez a levél, nincs joguk visszatartani. Nem tudta, hogy helyesen cselekszenek-e, hisz azt sem tudják, ki ez az ember, egyáltalán mi történt Szoboszlón? De hogy valami történt az biztos, a lányt teljesen kicserélte ez a történés, és nekik nem jut már más szerep itt, csak a postás szerepe, amelyet súlyosan megterhel a bizalom minden kockázat vállalására.
Kint a csalóka februári időjárás éppen tavaszt ígért, mégis Miklós vastag plédekkel takargatta be feleségét, a kocsis forró vízzel telt palackot tett a lába alá, és két szemébe nézve szelíden megcsókolta Ilona aggodalomtól felhőzött, becsületes arcát. Mindketten tudták, hogy eljött nekik az a pillanat, amely a szülői lélek erőnek legnagyobb helyt állásást kívánja. Amikor elérkezik a gyermek életében ez igazán nagy döntés, a szülő rádöbben, hogy tehetetlen. A felelősség terheit nem tudja levetni, de el kell némítania magában és ráhagyni a gyermekre, mert az már felnőtt lett. A tehetetlenségben nagy erőre kapott, mardosó aggodalmát önmagában kell elintéznie. Felelőssége soha el nem múló, de a pillanatra már érvényét vesztette, csak visszamenőleg érvényes, saját odaadott élete minden erénye és esendősége szolgálja fedezetét. Az a gazdag és hatalmas ajándék, amit szülői szeretetében megélt, Isten ajándéka, a gyermek soha nem volt az övé, nem arra született, hogy életét igazolja. Ha nem ismerte meg és nem fogadta el gyermekét, akkor elveszett. Mert ettől a perctől kezdve nem óvhatja meg tovább, nem tehet meg érte semmit, ami lelkiismerete szerint a legjobb, csak egyetlen követhető magatartása marad vele szemben, ami mindenki mással: a becsület.
Miközben a távozó kocsi után nézett és befelé ballagott a házba, Miklós mindezt végiggondolta, és bár gondolatai igazságában nem kételkedett, mégis kesernyés iróniával megállapította, hogy mindez csak a lelkész bölcselkedése. Ezek a bölcsességek nem tudják megközelíteni azt a hálátlan, Istenhez nem méltó, de mégiscsak létező és érvényes emberi csalódást, az elveszített éden fájdalmát. Igen, a szeretet tűrő és terheket viselő, de mohó is, beteljesülni vágyik, magát áldozni a szeretett lényért, és ebben a szülői szeretet a legkiszolgáltatottabb. Visszavonul, lemond és megelégedik, de lelkében örökre olyan mohón és reménytelenül vágyakozó, mint az árva gyermek.
blog1 mi ez? könyv >
Hozzászólások