Lázár Antal nem volt az az ember, aki oktalanul kockáztatja lelke üdvösségét. Legszívesebben arra kérte volna most rögtön, engedje meg neki, hogy most rögtön meglátogassa. Mégis nagyon röstellte, hogy ilyen a helyzet, nincs mód rá, hogy Gizikének időt adjon a gondolkodáshoz. Óvakodott tőle, hogy kész helyzet elé állítsa ezt az ilyen dolgokban járatlan kislányt. A körülmények szorítása és benne jó ízlése, egymással tusakodó érvei tehetetlenné tették a vágyat, hogy kimondja a szót, ami eldöntheti kapcsolatuk jövőjét. Ez a lehetetlen keserűség töltötte el, e körül keringtek gondolatai, miközben tovább folyt közöttük a beszélgetés és Gizike azt vette észre, hogy valami megváltozott. Homokszem került a finom óraműbe, idegenül csikorognak a szavak, és csak azért csordogál a beszélgetés, hogy valamit leplezzen. Kétségbeesetten nézett a férfira és elnémult. Gizike némasága elkeserítette nagyapámat. Érezte, hogy valamit mondania kellene, de csak gyűlt és növekedett a feszült csönd és mindketten tehetetlenek voltak.

Ebben a helyzetben érte őket a szétszakító szó. Ratkay József robosztus alakja megjelent az ajtóban és magához intette lányát. Gizike zavartan és tartózkodóan búcsúzott el. Várt valami szót nagyapámtól, de a szíve mélyén nem remélte, nem akarta hát nyújtani a búcsút, nem akarta kiadni magát, hidegen vált el tőle. Nagyapám csalódottan, keserűen nézett a távozó lány után. Hidegsége elbizonytalanította, de még így is magának tett szemrehányást tehetetlenségéért. Csak még egyszer, egyetlen pillanatra látni akarta. Odakint gyérülni kezdett a társaság, az emberek lassan szállingóztak hazafelé. Nagyapám húzta az időt az előcsarnokban, várta, hogy a népes társaság, amely Ratkay Józsefet körülvette induljon végre el. Mindenki jól megnézte őt, ahogy várakozik, de senki nem szegődött hozzá, érezték, hogy fölösleges. Nagyapám már ezt sem bánta, csak egy vágya volt, hogy egy pillantást még vethessen a kislányra. Végre elindult a népes menet az előcsarnok felé. Gizike leszegett fejjel, szomorúan ment, vékony kis teste szinte megroskadt a nehéz bundák alatt. De a szemük, még egyszer, utoljára találkozott. A hosszú, szomorú pillantás nem akart megszakadni és nagyapám tudta, hogy nem maradhatnak ennyiben a dolgok, Gizike szép, sóvár tekintete feljogosította őt a folytatásra.

görgess!            mi ez?           könyv >