Családunkban apám tisztelte és tapintatos volt vele, anyám, a lánya, azt hiszem egész életében félt tőle egy kicsit. Milyen különös, kiszámíthatatlan kanyarokat vesz néha a sors és mennyire bizonyítja azt a cinikusan hangzó, illetlen tényt, hogy az Istennek van humora! Mivel lehetne másképpen magyarázni, hogy nagyanyámnak olyan lánya lett, mint anyám? Anyu nagyon szép volt. Nem bájos, nem csinos, elsődlegesen, átütően, érzékien szép. Olyan volt, mint Marilyn Monroe. Nem csak annyira szép, hanem pontosan ugyanúgy. Szőkés vörös haj, kék szem, enyhén szeplős, fehér bőr, finom, pikáns, fitos orr, szépen ívelt, vastag száj, hibátlan fogak. Evidens, vitán fölül álló ártatlanul öntudatos érzékiség. Elég hamar észre kellett vennie, bármennyire igyekezett anyja elterelni a figyelmét, annyi tükör azért volt a házban. Nagyanyám mindent megtett, hogy előkészítse őt az asszonyi élet megpróbáltatásaira. Sőt, ezen felül is sokkal többet.

Anyám szépsége aggodalommal töltötte el, illetlennek találta, olyan erőket sejtett meg benne, amiket kárhozatosnak vélt. Minden erejével azon volt, hogy ezt kiegyengesse. Tapintattal, türelemmel, szívós kitartással igyekezett szerény, Istenfélő, kötelességtudó, puritán leányt nevelni belőle. Közben állandóan résen állt, mindig veszélyt sejtett. Nem attól félt, hogy anyu valami rosszat tesz, ez fel sem merült. Az aggasztotta, hogy a lánya magára figyel, megejti saját szépsége, olyan erőnek adja a lelkét, amely a gyalázat és a bűn felhőivel terhes vihart hordoz a maga és mások életében. Több volt ez az aggodalom, mint amit a puritán nevelés megkívánt. Nagymama életének mindenki számára elrejtett mélységeiben kipróbáltnak kellett lennie a szenvedéllyel, nem volt naiv és felkészületlen. Isten tudja, milyen szenvedés és lelki nyomorúság emlékeit hordozta. Anyám mellett állandó szorongásban élt, vigyázó szemmel figyelte a lánya minden léptét. Ez már nem nevelés volt, hanem szinte rehabilitáció. Szegény anyu, erőteljes szépsége miatt úgy nőtt fel, mint egy fogyatékos. Nagymama szeretete a lánya iránt féltő volt, szilárd és terheket viselő, de azt hiszem, anyám az anyja szemében, ha rá nézett, sohasem látott gyönyörködést.

Nagymama szívós munkája nem maradt hatástalan. Anyám könnyen, ellenállás nélkül formálódott a kezében. Keményen dolgozott, szerény volt, tisztelte a vallási értékeket és teljesen rábízta magát anyjára. Jámbor lett és kötelességtudó, önállótlan és gyermeki. A lelke mélyén minden nő tudja, hogy a szépség hatalom, de kétszer akkorának gondolja az, aki soha nem tudja kipróbálni határait. Azt hiszem, anyuval is ez történt, vagyis az, amit nagymama legkevésbé akart. Titokban, magában szépségét túlbecsülte, felébe helyezte minden más tulajdonságának. Kezdetben, fiatalon, a női élet első lépéseiben őt igazolták az események. Pontosan a megfelelő időben, tizenkilenc évesen ment férjhez, ahogy a nagy könyvben meg volt ez akkor írva.

görgess!   mi ez?   könyv >