Nagymama merőben más volt, mint Csörsz Eszter. Az ő számára az élet szolgálat volt és kötelesség, amelyben nem volt helye saját vágyainak. Nem ő tagadta meg magától, az élet nem adott neki tért. Amikor elfogadta férjül nagyapámat, nem önfeláldozásból tette, még kevésbé, hogy teljesítse dédanyám akaratát. Azért ment hozzá a férjéhez, mert így tudta megtartani magát lelkiismeretében. Két gyámolításra szoruló testvérével szemben saját szempontjai voltak a könnyebben feladhatók. Nem élte mártírként az életét, a nagyapával kötött egyezséget mindig betartotta, tisztességes és megbízható fél volt és lelke megnyugvást talált ebben a házasságban. Nagyapámat nem ismertem, nem tudhatom, milyen meggondolás vezette, amikor megkérte nagymama kezét. Szép férfi volt független s nem is volt már teljesen fiatal, harminc felé járhatott, amikor megnősült. Szerette az életet és volt módja megismerni az asszonyokat. Tisztelte az anyját, de nem volt szolgai végrehajtója az akaratának. Nem az a férfi volt, aki az anyja kedvéért nősül. Biztos, hogy a feleségét önmaga miatt vette el.

Nagymama nem volt sem szép, sem csúnya, nem is volt ez fontos neki soha. Érdekes, ellentmondásos arca szív alakot formázott, széles homloka volt, kissé távol ülő, érzékeny, világítóan kék szeme. Kerekded, domború arccsontjai a kis kemény áll irányába elvékonyodtak, az arc alsó részét innen már a szigorú, nemesen ívelt száj uralta. Soha nem ismertem nőt, akit a külsőségek annyira ne érdekeltek volna, mint őt. Talán életében soha nem nézett tükörbe csak azért, hogy magát nézze. Legfeljebb annyit ellenőrzött benne, hogy rendben van-e a haja, az öltözete. Nem hanyagolta el magát, igényes volt, de rajta a ruha nem a nőiességet kívánta vonzóvá tenni, csak a helyzetet, a funkciót, az alkalmat mutatta, azt tökéletesen. Kifinomult, mértéket tudó, hibátlan ízlését sokszor megcsodáltam, mindig a meglepetés erejével hatott rám. Női szemérmessége megfelelt a kor viktoriánus szellemének, amiben felnőtt, de nem volt formális. Tudatában volt annak, hogy ő járatlan az asszonyi élet praktikáiban, anélkül, hogy lebecsülte volna azokat. Ismerte azt a szenvedélyt, ami a szépség felkelt másokban és benne magában is. Tudatosan hanyagolta el ezt az utat, nem bízott benne. Más erőket ismert magában, nem volt szüksége rá. Ezért nem volt prűd soha.

Hatalmas belső erőnek és gazdagságnak volt az ura, amely a környezetében mindenki más fölé helyezte őt. Titkolta a világ előtt, nem szerénységből, hanem azért, hogy ne kelljen róla lemondania. Szenvedélyes okossága, értékszeretete, merész képzelőereje, egész gazdag lelkivilága mindenki számára rejtve maradt, magányosságban élte meg, megosztatlanul. Csak meleg, vonzó vallásosságában talált önkifejezést. Ebben tűrte meg és fogadta el a világ. Egész életét beborító magányossága a vallásban nyert legitim formát. Hite a megszenvedett élet hite volt, nem a jámbor szenteké. Feszültségeit egyensúlyban tartó, drámai erő, egész lényének egzisztenciális alapja. Emlékszem, amikor még egészen kicsi gyermek voltam, esténként bebújtam az ágyába, ő megengedte, hogy vele maradjak, amíg elmondja az esti imáját, amit később, nagyobb koromban már szemérmesen elhárított. Minden imája így kezdődött: „Istenem, uram, magányosságom ereje.”

Hiába próbálta észrevétlenné tenni a megbocsáthatatlant, látszott rajta a titok, hogy nem akar ettől a világtól semmit. Lelkének mélye hallgatott és megközelíthetetlen maradt. Minden igyekezetével azon volt, hogy senkit ne bántson meg, nyájas volt és szívélyes. Nem mondott ellent, de ha valaki megsértette azt, ami az övé, akkor elhallgatott. Zavarba ejtő, szégyent hozó, mély csendbe esett, majd egy rövid pillanat múlva, amikor a vele beszélő észrevette magát és másra terelte a szót, ő ugyanolyan készségesen és melegen állt rendelkezésre, mint korábban. Nem parancsolt senkinek soha, de véleménye mértékadó volt, szerénysége senkit nem tévesztett meg, meg kellett neki adni, ami megillette.

Házassága nagyapámmal az évek során bizalmon alapuló, meleg együttlétté vált. Nagyapám neki szóló levelei a megbecsülés és a bizalom hangján íródtak. Elismert helyzetet teremtett férjének a házasságban, mellette állása szilárd volt és elnéző. Nagyapám szerette a társaságot, néha kimaradt otthonról. Nagymama a férje nélkül talán az utcára sem ment ki. Mégis, rokonok elbeszéléséből tudom, nagyapa halálosan féltékeny volt a feleségére. Ha kicsit többet ivott a kelletnél, mindig ezzel gyötörte nagymamát. Pedig tényleg semmi oka nem volt rá - mondták az ismerősök. Azt hiszem, ez tévedés. Nagy oka volt rá, nagyobb, mintha nagymama megcsalta volna őt. A magányosságára volt féltékeny, amit lehetetlen volt megszereznie, mert nem tudott volna vele mit kezdeni.

görgess!   mi ez?    könyv >