Az események nélküli súlyos történések között, amikor hirtelen nagy erejűvé válik az élet, az idő is felgyorsul és rohanva viszi az embert. Észrevétlenül eltelt a november és december, elkomorult lassan az ősz, hideg szelek nyargaltak és beköszöntött a karácsony. Talán, mert olyan hosszú az adventi várakozás, úgy van ilyenkor, hogy az ünnep minden csodája karácsony előestéjének napján esik meg és a rákövetkező két nap már a szertartásos nyugalomé és a pihenésé.

Szoboszlón, ahogy leszállt a korai sötétség, karácsony napján mindig csodák jöttek. Kihaltak az utcák, mindenütt csend volt, csak a kutyák ugatása hallott és az est sötétjében elindultak a kántálók kis csapata házról házra. Megálltak minden sötét ablak előtt és elénekelték hagyományos sorrendben a hagyományos karácsonyi énekeket. Először a „Krisztus urunknak áldott születésén”-t, majd sorban a többit, legvégén a „Csendes éjt”. Mikor a sötét ablak mögött meggyulladt a gyertya, bekiáltották, hogy „négyen vagyunk kisasszonyok!”. Világos ablak előtt soha nem álltak meg, az nem illett. De nagy szégyen volt, ha valaki nem várta a sötétségben Őket, nem gyulladt meg a gyertyafény. Kevés háznál fordult elő ilyen skandalum. Ilyenkor aztán kinyílt az ablak és annyi szelet kalácsot és annyi töltött káposztát adtak ki, ahányan voltak a kántálók. Szépen letakart kosárral és bográccsal mentek az éneklők házról házra és a kapott javakat a végén megosztották egymás közt. Pénzt adni halálos sértés lett volna, fel sem merülhetett. Fiúgyermekek kántáltak és nőtlen fiatalemberek bizonyos korig a társadalom minden rétegéből. Nem csak azok, akik rá voltak szorulva, a kántálás nem volt kéregetés, hanem az adakozás szertartása, ünnepe, öröme.

Minden háznál egy kislány, vagy egy öregasszony ott ült a sötét szobában, míg a konyhában folyt a készülődés és ügyelt a kántálókra. A kalácsot és a töltött káposztát már előre megfőzték-sütötték az ünnepre, ez volt a vacsora minden háznál szenteste. Hányszor ültem én is nagykabátban az egyik fűtetlen első szobában, kezemnél a gyertya és a gyufa. Hallgattam a sötétben a csendet, a kutyaugatást és izgatottan figyeltem, ahogy az utca végén felcsendül az ének, majd egyre közeledik a kis csapat. Este nyolc körül már ritkult a kántálás, kilenc után már nem volt illendő. Akkor behívtak a nagy, meleg szobába, ahol már állt a karácsonyfa, meggyújtottuk a gyertyákat, meghallgattuk az Igét és elmondtuk a Miatyánkot. Utána jött az ajándékozás és a vacsora. Ilyenkor nagyon jó volt együtt lenni, éjfélig is elüldögéltünk. Mindennek megvolt a szigorú menetrendje, évről évre minden a szokás szerint zajlott, ez volt a karácsony varázsa. Másnap templomba mentünk, kifényesedett arccal köszöngettünk egymásnak, a perselybe több pénzt dobtunk, mint egyébkor. Délben megettük az elmaradhatatlan, áldott tyúklevest és délután megindult a vendégeskedés. Ilyen volt az ünnep az én gyerekkoromban, az ötvenes években és ilyen volt akkor is, amikor nagyapám volt fiatal.

görgess!            mi ez?           könyv >