1980. tavasza, Zugló.

- Jó estét kívánok, Pásztory Tiborné vagyok és egy beteg állapotáról szeretnék érdeklődni. Lázár Pálma. Szabó doktor úr mondta, hogy… Igen várok.

Lambéria, dohányzóasztal, kártyacsomag, narancssárga dísztárgy: zsiráf vagy kutya? Kifestett faló, afrikai fonott kosár, benne kövek.

- Jó estét doktor úr, Pásztory Tiborné vagyok és érdeklődni szeretnék a menyem állapotáról, Lázár Pálma.

Nagyanyám némán hallgatja az orvos surrogását. Merev testtartás.

- Köszönöm doktor úr, holnap reggel akkor mikor telefonáljak? Mikor? Jó, jó, nagyon szépen köszönöm, főorvos úr! Snitt.

Pár óra múlva megjön apám, frissen, kicsit zavartan. Jó illata és új bajusza van. Mint az apja, csíkot borotvált orr alatt. Megszólalok. 

- Kispolgári.

Apám rám néz: - Mi?

- A bajuszod.

- Majd jól seggbe rúglak, ha szemtelen vagy! – furán nevet, furán nevetek. Már én is zavarban vagyok.

Nagymama elkapja, még kabátban behúzza a konyhába. Jön a telefonbeszélgetés: kritikus az állapota, erősítsék meg magukat, készüljenek fel. Ma éjszaka, holnap reggel. Rövid szünet, apám fokozott zavarban kifordul a konyhából. Megyek utána, hátha megszabadít az öregektől, mond valamit, esetleg elvisz.

Bemegy a fürdőszobába, felkapcsolja a villanyt. Nézem apámat. Nem szól. Vizsgálgatja magát a tükörben, megtapogatja a bajszát, kisollót vesz, megigazítja. Ekkor felfogom, elígérkezett, randevúja van. Snitt.

Másnap reggel egy elképesztően megkönnyebbült nagymama ébresztett. Jobban van anyukád! Snitt.

Fel vagyok öltöztetve a szép ruhámba, nagymama ellenőrzi: Ott lesz anyád, nagyon akar látni, de nagyon gyenge, rövid ideig maradunk.

Aztán végre bementünk a kórházi szobába, ahol az ágyon ült ő. Nagymama rosszul mérte fel a helyzetet. Nem akartam a nyakába ugrani, félszeg voltam. Ugyanazzal a zavarral léptem felé, mint apámhoz a gangon.

Úgy látom, mint apám bajszát: fehér hálóköntösben ül az ágyon, kék virágokkal. Lassan közelítem meg, de hívogat, hát megérintem. Ujjamon érzem majd szagolom a kemény, fertőtlenített kórházi ruhát és illatát, de ezeken keresztül is határozottan érzem rajta az életet, ott bent érzem anyám szagát, felismerem, és végre elönt valami végtelen nyugalom.

És az arca!

Megkönnyebbülten mosolyog rám. Az egész család sokáig idézgette, mi volt az első mondatom: Anyu, milyen szép vagy!

Tényleg lehetetlenül szép volt. Mint a feltámadás angyala.

görgess!   mi ez?    könyv >