Érett nyári naplemente 1971 augusztusának elején a Debreceni klinika gyönyörű parkjában. Négy ember sétálgat békésen. Egy 56 éves férfi, Lázár Gyula, az apa; 25 éves lánya, Pálma; 15 éves fia, Zsolt és négy hónapos unokája, Ádám. A két testvér lassan felfogja, hogy az apjuk azért hívta őket, hogy méltóságban elbúcsúzhassanak. Apjuktól, akinek valóságos kontúrjai akkorra már foszladozni kezdtek, egyre ritkábban találkoztak, érintkeztek az elmúlt évek során. A testvérek megtudják, ez az utolsó találkozásuk Vele, hamarosan meghal. Apjuk szelíd, magabiztos és meggyőző, mint mindig. Bátorítja őket az életre, tisztán, őszintén beszél hozzájuk. Biztatja gyermekeit, ne féljenek, nem lesz baj! Hallgatják, fogják egymás kezét. És a látogatás végén, a búcsúszavak után, apjuk, mintegy elégtételképpen rámutat a varázslatos nyári délutánra, jóízű lesz az arca, és azt mondja: De jó lett volna élni még egy kicsit. Snitt.

görgess!   mi ez?   könyv >