-
A kihallgatás
Kedves Lányom!
Leveledet megkaptam, melyben a bizonyos „kihallgatásról” értesítesz. Ezzel kapcsolatban csupán annyit kívánok megjegyezni, hogy nem is kívántalak befolyásolni Zsolti elhelyezése ügyében. Ezzel kapcsolatban, s általában az egész családi üggyel kapcsolatos állásfoglalásod miatt – melyet érthetően a női szubjektivitás irányít – nem neheztelek egyáltalán Rád. Az eseményeknek bizonyos távlat kell ahhoz, hogy tárgyilagos véleményt alkoss. Különben Zsolti a mai nap Tóalmásra ment, iskolaszanatórium-szerű három hetes üdülésre. Tanulásában kicsit rapszodikus, s eléggé elhatároló ill. meghatároló tényként szerepel az egyes tárgyakban tanúsított előmenetelében a tárgy, vagy az azt tanító nevelő iránti szimpátiája ill. antipátiája.
Máskülönben csendesen éldegélek. Munkám van, amit unottan ugyan, de napról napra elvégzek. Az idő is téliessé vált, úgyhogy fő tartózkodási helyem a nevelői szoba lett, hol esténként még televíziót is nézek. Ugyanis a szakszervezet modern kiadású új TV-je egyelőre itt a nevelő szobában van elhelyezve, s teljesen rendelkezésemre áll. Így talán majd kihúzom ezt a telet is. Bár nem szokatlan, mert életem 2/3-át fűtetlen szobában teleltem át. Haza így csupán aludni járok. Magamról ennyit.
Ami Téged illet, most már azt hiszem, van tanulnivalód a félévi beszámolókra. Tanulj is nagyon szorgalmasan, hogy egzisztenciád biztos, nyugalmas utakon haladjon. Természetesen közben vigyázz egészségedre, egyél és hétvégi szórakozással pihenj! A karácsonyi szünetet velem szeretnéd tölteni írod, csak azt nem tudom, hogy a mostani viszonyaim között – amelyek megváltoztatására nincs egyelőre lehetőség – hogyan képzeled ezt el. Mindenesetre, ha hazajössz, itthon találsz, s így bővebben lesz lehetőség együtt lennünk. Különben Zsoltinak átadtam csókjaidat.
Azt hiszem, eléggé részletesen tájékoztattalak magamról, s én is nagyon várom leveledet. Részletes és folyamatos levelekről biztosítalak a jövőre nézve. Nagyon sietve írom ezt a levelet, hogy minél hamarabb kerüljön postára. Nagyon jól esett, hogy írtál és nagyon sokszor csókollak érte.
Különben leveledet várva, nagyon sokszor csókollak, jó tanulást kívánva,
Apu.
Hajdúszoboszló, 1966. november 23.
görgess! mi ez? könyv >
Hozzászólások