Irénkém!

Itt küldöm a végleges változatot – ha érdekel – amit egy időben elküldtem a Hitelnek is. Nem tudom, mit szeretnék jobban, ha megjelenne, vagy ha nem.

Telefonon keveset tudtunk beszélni, de ami ebből kitűnt, az a dilemmád volt, hogy ezt az egészet B. vajon hogy élte meg? Neki is ilyen fontos volt-e? Ebben benne volt az a régi gyanúd, amit az összes jelek megerősítettek, különösen az ÉS-ben közzétett írása, hogy a velem való lieson elenyésző epizód volt számára és én balekként az életemet tettem rá. Én ezt nem kívánom megcáfolni, sem az ellenkezőjét bizonyítani. Azt mondom rá, ha így volt, akkor ő megérdemli ezt, ha egy mellékes epizóddal ennyit tud adni egy nőnek. Lehet az is, hogy többet képzeltem, mint ami volt, de akkor pedig az én képzeletem, lelkem gazdag, sokszínű és merész, és akkor meg én érdemlem meg. Mindegy. Az élmény, a megélt élet az enyém, nem adnám egy boldog házasságért.

Most már engem főleg a megformálás, az ábrázolás kötött le, hogy ebben az írásban hűségesen – amennyire lehetséges – de főleg formába öntött stílussal tudjam visszaadni, amit érzek és gondolok. Most, hogy kiírtam magamból, hidd el – de ha nem hiszed, majd megtudod – pontot tettem e három év végére. Kérlek, ha írsz, írj arról, hogy tetszett a forma. Ez most már engem jobban érdekel ebben a dologban, mint B.

Csók: Pálma

Budapest, 1991. január 25.

görgess!            mi ez?           könyv >