Kedves Pálma!

Igaz, hogy még nem kaptam meg válaszlevelét, de remélem, még nem felejtett el, s válasza útban van. Még mindig ne csodálkozzon, ha zűrzavarosan írok, de itt a kaszárnyában is olyan nagy a zűr, hogy nincs egy nyugodt sarok, ahol az ember magánéletének szentelhessen egy-két percet, s nem csoda, ha egyes mondataim értelmetlenek lesznek.

Mi újság? Hogy van? Jár-e még ki a strandra? Mi van Gabriellával? Mit írt neki a „másik” honvéd? (Mert már én vagyok az „egyik”)!

Én még mindig a kaszárnyában töltöm időmet, karpaszományos ügyem még nem járta végig a bürokratikus rendszereket. remélem, minél előbb megjön, s leszerelnek, (s megszökhetek 1-2 napra Hajdúszoboszlóra). Bár nem panaszkodhatok, nincs rossz dolgom. Az emberek és a tisztesek, tisztek egyaránt szeretnék, s hogy úgy mondjam, a század kedvence vagyok. (Valahogy sikerült kivívnom a fizikai és szellemi fölényt mindenkivel szemben, s mindenki mérnök úrnak szólít. Hogy mit jelent ez, csak azt tudja, aki katona vagy volt; ugyanis itt az a szabály, hogy csak az őrmester úr!) Mikor futásra és birkózásra kerül sor, a győzelem enyém! De azért amikor lefekvésre kerül sor, akkor már megszűnik őrmester úr, mérnök úr, s baka és mindannyian arra gondolunk, aki részünkre egy részt jelent birtokunkból. Ilyenkor lelki szemeim előtt Maga jelenik meg szőke hajával, kék szemével, s sóvárogva emlékszek, s gondolok azokra a szép és kellemes percekre, amelyeket együtt tölthettem Magával. Igazán csak az esett rosszul, hogy nem lehettünk egyedül, s azokat a gondolataimat, amelyek akkor eszembe jutottak, nem közölhettem. Hiába, ez a sors. Na, nem baj! Ami késik, nem múlik! Igaz?

Ami a fényképeket illeti, a készítés stádiumában vannak még, de remélem, mind jól sikerültek. Mihelyst készen lesznek, azonnal elküldöm! Vagy remélem, személyesen viszem el, s adom át Magának. De zálog ellenében! Hogy mi lesz, meglátjuk.

Válaszát várom! Addig is sokszor üdvözli kézcsókkal,

Lázár Gyula

1944. szeptember 12.

görgess!            mi ez?           könyv >