-
Nagy generáció
Nyugodtan kell visszanéznem a korra is, felnőtt életem húsz évére, amely ott csordogált a történelem hordalékai között, a múlt torlaszait kerülgetve, méltatlan és nevetsége s feltételek mellett. Úgy éltük ezt túl mindannyian, hogy nem vettünk tudomást róla. Ép lélekkel nem volt, nem lehetett közünk hozzá. És mégis, egész ördögi logikáját tagadásunkkal is erősítettük. Kirekesztettük magunkat egy rendszerből, melynek alapja a kirekesztés és a széttagolás volt. A bizalmatlanság mélyen belénk ívódott, élesen megosztotta emberi viszonyainkat. Két részre váltak szemünkben az emberek, azok, akiket szeretünk és megértenek minket, és azok, akikkel nem lehet és nem is érdemes kapcsolatot keresni. Harcolni soha nem lehetett az elfogadhatatlan morális magatartással, mindent csak tudomásul venni és eltűrni lehetett. Mindez olyan romlást okozott, hogy már az őszinte, de tőlünk különböző emberi reakciók és nézetek is gyanússá váltak és kizártuk őket kapcsolataink köréből. A másságot nem kívülről jövő, karitatív gesztusokkal, hanem párviadalban, normális emberi megütközésben szerzett megtapasztalással lehet elfogadni. Ahol a különböző nézetek ütköztetése lehetetlen, ott egyetlen igazságnak nincs esélye.
A mi generációnkat egy világháború erejével sújtotta a megosztottság, emberi kapcsolataink aknamezővé tétele, a természetes emberi küzdelem kiszorítása az életünkből. Az a lelki kútba vetettség, amelyben kötéltánc volt az emberi megnyilatkozás, skizofrén lelki mutatvány, a valóság félig megélése, félig transzformálása, az a folyamat, amelyben számunkra a hazugság lett végül is az egyetlen mód, amellyel a magunk igazát kimondhattuk. Kényszerű és torz kapcsolatainkat vagy a hazugság és az igazság összemosása és manipulálásaként, vagy nyers és értelmezhetetlen indulatkitörésként éltük meg. Sokáig, nagyon sokáig nem tanultuk meg az emberi érintkezésben a forma művészetét.
görgess! mi ez? könyv >
Hozzászólások