Nem lepett meg a hír, hogy övé volt a három éved, hogy szeretted. Tudtam. Nem felejtetted el megmondani már az elején, pont amikor még előre lehetett bocsátani, de már késő volt. Hisz mi mindig őszinték voltunk, elvégre a hazugság természete és rendszere nem olyan gyermekien ártatlan, hogy egyszerűen nem mondunk igazat. Nem, nem szemrehányás Szívem, most már tiszta és világos előttem, hogy én is így akartam, ilyen félig bevallottan, kétértelműen, soha ki nem mondva. Nem voltam ártatlan benne. Én mentem elébe minden lépésednek, mert úgy akartam, ahogy Te akarod, de azt akartam, hogy Te tedd meg.

Most három év után már minden lezárult. A fájdalom, ami most fellobbant, amikor olyan sok nélküled töltött idő után újra felbukkantál előttem, Őt, a másikat búcsúztató szerelmi vallomásoddal, már nem friss élmény, annak a régi fájdalomnak az emléke csak. Most eljött az idő, amikor már nyugodtan tudok visszanézni erre a szomorú és boldogító, mindent felforgató, megsemmisítő és újrateremtő három évre, amely a túlélés biztonsági fedezékéből kivetve sorsom kezére adott. Egész addigi életem, minden kötőszövetet feltépve, idegek hálóját összeroncsolva, véresen kiszakadt belőlem, kíméletlenül feltárta önmagát és arra kényszerített, hogy pajzs nélkül, puszta bőrömmel védve magam, élesben álljak ki érte és éljem meg újra ebben a számomra rendelt nehéz szerelemben.

görgess!   mi ez?    könyv >