Hogyan lehetnék elégedett? Egyre nehezebb feltételek mellet kell dolgoznunk, beállt a teljes bizonytalanság időszaka, minden kiszámíthatatlan. Majdhogynem képtelenség elkészíteni egy évre a költségvetést. Az idén is háromszor kellett módosítanunk - és nem a saját hibánkból - kezdi nem kis vehemenciával az alpolgármester asszony és rágyújt.

- Ezzel azt akarja mondani, hogy a napi munka egyre inkább pénzgazdálkodássá „csupaszodik"?

- Egyrészt általános jelenséggé válik, hogy a szakmai munka helyett minden csak a pénz körül forog, minden kérdésben, gondolatban, döntésben ott lapul a pénz. Másfelől elkeserít az is, hogy az az alkotmányos jogszerkezet, ami az önkormányzatok helyzetét, működési feltételeit, az ahhoz szükséges garanciákat fekteti le, szétesik. Nem jogilag vagy anyagilag teszik lehetetlenné az önkormányzatokat, hanem az állandó fedezetelvonások kényszerítenek bennünket fokozatos visszahúzódásra. Másrészt elfogadhatatlan számomra az az immár másfél éve tapasztalható politikai módszer, amit a hetvenes évekből is jól ismerünk: a kiszivárogtatás politikája. Ennek ugyanis az a lényege, hogy a társadalmat érzékenyen érintő valamely kérdésről az éppen hatalmon lévők nem hivatalos információkat ejtenek el. Majd a közvélemény megnyugtatása érdekében annak csak a felét valósítják meg. Demszky Gábor nyilatkozta, hogy a főváros közigazgatása mennyire szétszórt a kerületi önkormányzatok önállósága miatt. Persze egyszerűbb és olcsóbb lenne, ha egy kézben lenne minden! Igenis borúlátó vagyok. Nem is lehetek más, hiszen belülről látom a helyzetet. S látja ezt tulajdonképpen mindenki, csak vagy kimondja, vagy nem. Ez pedig javarészt pártfüggő jelenség.

- Ön már az előző választási ciklusban is betöltötte ezt a posztoz az MDF színeiben.

- Igen. 1993. január 1. óra vagyok itt. Dolgozom, továbbra is teljes intenzitással végzem a munkám, de rossz sejtésem van. Magyarországon a lassú, de biztos gazdasági lecsúszás fenyeget, ami egyenesen az alkotmányosság és a demokrácia rovására megy. Mindez anélkül, hogy alkotmányt sértenénk.

- Mennyire nehezíti meg az önkormányzaton belüli munkál a politikai vélemények egyre erősebb polarizálódása?

- Szerencsére a hivatalon belül nem érződik a politikai feszültség. Vagy ha érezzük is, mindig ki tudtuk zárni a mindennapi munkából a nagypolitikát. Akik hitet tettek az önkormányzati ónállóság mellet, mára megtanulták, hogy politikai csatározásokkal nem lehet egyről a kettőre jutni. Ha valamire már megint nem jut pénz, közösen szidjuk a kormányt - és ezzel el van intézve.

- Honnan Önben ez az erős politikai indíttatás?

- Nem voltam soha kívül a politikán. A 70-es évek ellenzéki értelmiségi köreiben kezdődött, abban a kellemes politikai légkörben, amit ma kis iróniával „boldog békeidők”-nek is lehetne nevezni. Nagy pocsolyában éltünk, de sokkal melegebb, intenzívebb emberi kapcsolatok szövődtek és tartottak össze minket, mint manapság. Csak nosztalgiával tudok erre gondolni. Szabad voltam, szabadon jöttem ide is. Egyébként jogász vagyok és korábban az Országgyűlési Könyvtárban dolgoztam, jogi informatikával foglalkoztam.

- Milyen elképzelésekkel vágott neki ennek a feladatnak?

- Ezek a vezető beosztások elsősorban politikai térképet alkotnak. Ezen belül kell gondolkodni. A polgármester mellett működő két alpolgármester rendszerint vagy politikai érdekellentéteket kiegyenlítő, vagy az egymás mellett megférő politikai erőket kifejező funkciókat lát el. A választások alkalmával nem a szakmai igény, hanem az átrendeződés alkotta politikai tengely körül forog minden. ltt az alpolgármesterek pozíciójára az ún. kifejező jelleg jellemző, de szerint olvad be a minden napi  közigazgatási tevékenységbe, e szerint oszlanak el a funkciók. Tóth Attila kollégám munkája inkább gazdasági jellegű, magam pedig a humán szféra területén dolgozom.

- Manapság az egyik legérzékenyebb terület. Az állandó elvonások nem rontják meg a már kialakított jó kapcsolatokat?

- A bizalom szerencsére nem ezen múlik. Mindenki tudja, belátja, hogy ez nem az önkormányzatok sajátos taktikája, hanem minket is szorító országos döntések következménye. A humán szféra mellett pedig állandó feladatom, hogy figyelemmel kísérjem az MDF helyi igényeit, képviseljem azokat, akik ideküldtek. Ennek persze akkor lenne igazán nagy jelentősége, ha ez egy gazdag kerület lenne. A Ferencváros azonban egy öreg és szegény kerület, s a legfőbb gondunk a '96-os költségvetés elkészítése, azon gondolkodni, hogy mit lehet megnyirbálni, miről kell-lehet megint lemondani.

- Lehet a lemondásokat rangsorolni?

- Mindent lehet. De én nagyon szeretném, ha a kultúra és az oktatás talpon maradna. Magyarország sorsát ugyani s nem a nagy gazdasági döntések fogják meghatározni, hanem igenis a humán szféra. Ha ezen a területen hibák történnek, az visszalépést jelent az egész ország jövőjét illetően . Ám úgy tűnik, hogy e szűklátókörű fiskális politika ezt nem hajlandó észrevenni. Kérdezzen csak meg fizikusokat, informatikusokat, még ma is szellemi nagyhatalom vagyunk a világban! Csak a mi gondolkodóink külföldön kamatoztatják a tudásukat, szellemi exportőrök lettünk megint.

- Mi lesz a másik szívügyével, a hivatal épületének felújításával?

- Úgy néz ki, hogy sajnos ebből sem lesz jóideig még semmi. Eredetileg 12.8 milliót terveztünk rá, azt csökkenteni kellett 6,8 millióra, miközben a Beruházási Iroda 40 milliót kalkulált erre a feladatra. Úgy meg nem lehet vezetékeket cserélni a falban, hogy utána nincs miből a falat lefesteni. Pedig egyetlen önkormányzatnak sincs ilyen öreg, lepusztult épülete, mint nekünk. Egyébkém is olyan az egész. mint egy átjáróház, legutóbb egy fiatalember - egyszerűen azért, mert a tájékozódás sincs megoldva - beállított hozzám (a titkárnőm épp nem volt a helyén) és azzal fenyegetett, hogy ha nem kapja meg a szociális segélyt, itt rögtön megöli magát. Mint kiderült, a segélyt a Szociálpolitikai Osztály már postázta. Ez persze szélsőséges példa, de megtörtént.

- Most mondjon valami vidámat. Valamit, ami sikerélményt jelentett.

- Néhány hónapja hozzám fordultak a Ráday utca egyik bérházi szárnyának lakói, hogy megvehessék az egyébként tilalmi listán szereplő házban lakásaikat. Az engedélyt megkapták, s azóta is fel-felhívnak, köszönik , hálásak. Ez jó érzés.

- Egyébként mit tapasztal, mire van leginkább igény a kerületben?

- Első helyen szerepel a közbiztonság, aztán a parkok tisztasága és a környezetvédelem. Meg is van az eredménye. Mindenfelé látszik, hogy mennyi munkát és pénzt fordítottunk ezekre a kérdésekre.

- Olyan nyugtalan, temperamentumos embernek, mint Ön, nem nehéz a hivatali élet?

- Az biztos, hogy a hivatal külön világ, amit, ha nehezen is, de meg lehet szokni. Január-február táján, amikor ezt a beosztást megkaptam - korábban társadalmi alpolgármesterkém dolgoztam - rémálmok gyötörtek, tele voltam félelemmel. Ma már túl vagyok rajta, már tudom, látom, hogy minden nehézség ellenére van értelme csinálni. Ha nem így érezném, akár be is dobhatnám törülközőt. Én pedig még soha életemben nem adtam fel semmilyen helyzetben.

Ferencváros, 1995. november

görgess!            mi ez?           könyv >