Ott hagytam el hát nagyapámat, talán épp száz éve, a nagy legenda kezdetén. Sikeres üzleti vállalkozásai fölötti jól leplezett elégedettségében, lelkének szilárd nyugalmában, amit nem zavartak meg a szép szemek. Maga sem hitte, hogy ez egyik pillanatról a másikra úgy köddé válik, mintha sosem lett volna. Pedig így történt és nem kellett hozzá sok, csak annyi, hogy egy vasárnap délelőtt a templomban meglátta Veér Annát. Akkor már elég régen híre kelt a városban, hogy Debrecenben baleset érte Veérék vejét, Anna lányuk férjét, fiatalon meghalt és Anna két gyermekével hazaköltözik Szoboszlóra. Gazdag lány volt, gazdagon is házasodott, nem ment hát vissza a szüleihez, szép, nagy házat vett a főutcán.

Az ilyesmi mindig szenzáció, különösen, mert Veérék családja büszke, kevély família volt. Anna meg szép lány, sokan versengtek érte annak idején. Jó néhány éve már, hogy férjhez ment Debrecenbe. Nagyapám már nem nagyon emlékezett rá, de ő is hallott az esetről és ott a templomban rögtön rájött, kin felejtette rajta a szemét. Emlékeiben kutatva most maga előtt látta tizenhét évesen, amikor egyszerre, minden észrevehető előzmény nélkül betört a város ifjúsága által számon tartott lányok körébe és mindenkit maga mögé utasított az a vékony, csupa kéz és láb kislány. Sikerén ő csodálkozott legjobban, úgy örült, olyan ártatlan nyíltsággal az ölébe hullott világnak, mint egy talált kincsnek.

Pedig a szó klasszikus értelmében még nem volt szép, még itt-ott esetlen volt a mozgása, a kamasz aránytalanságot épphogy megérintette rajta a nőiesség. Kis vékony arcán kedvesen manószerű volt a duzzadt ajak, csak nagy, szinte gyerekesen nagy szeme volt szép, igéző és megragadó, ahogy csöppet sem kacéran, komoly figyelemmel nézett a világba. Gyönyörű fiatal nő lett belőle, csupa arányosság és harmónia. Szépek voltak a mozdulatai, szép a nézése, nagy, barna, figyelmes, tiszta szeme. Most feketében ült az asszonyok komor padsorában, finom arca sugárzott és olyan volt ott, a fekete kendőbe süppedt, elnyúlt arcok között, mint az árokparton fakadt kerti virág. Fehér szemhéja világított a lesütött, sötét pillák fölött, és amikor felnézett, komoly tekintete egy pillanatra megpihent nagyapám szemén.

Veér Anna akkortájt nem lehetett több huszonhat évesnél. Karcsú teste, bőrének sugárzása olyan volt, mint a lányoké, mégis első pillanatra meglátszott rajta, hogy nem közéjük tartozik. Az asszonyok hamar megváltoznak már ebben a korban is, szemmel alig láthatóan, de különböznek a lányoktól. A házasság egzisztenciális súlya, az értékek rangsorában bekövetkezett változás, amely immár a felelősség kényszerében mérlegeli az élet lehetőségeit, a gyerekek születésének megváltoztathatatlan, életre szóló köteléke, a lélek csendes történéseinek mély, megoszthatatlan drámái, egyszóval mindaz, ami a házasság után néhány év alatt bekövetkezik és amely által az ember bárhová pillant, mindenütt a sorsával találja szemben magát, a fiatal nő külsejében, testének és arcának harmóniájában sokáig nem hoz változást. De a belső világ, a szerves való és az anyagtalan bonyolult szerkezete észrevétlenül megváltoztatja súlypontját. A ritmikusan lüktető rétegek finom hálójában egy önmagával bíró, biztonságosabb, magasabb pontra helyezkedik, amely harmonikus távolságot talál a világgal, szabadabb játékot ég és föld között. Mert amikor az élet cselekvési terei beszűkülnek, minden cselekedet az elrendelés falaiba ütközik, szárnyalásunk vágyát a szükség tereli egyre behatároltabb pályán, az ember befelé fordul, a szükség kényszerétől hajtva magában keres lehetőségeket. És akkor egyszerre kitárul számára az addig ismeretlen belső mindenség. Rájön, hogy a világ nem idegen, közömbösen uralkodó tényező, hanem vele egynemű közeg, anyaga nem a puszta lét, hanem saját lelkének folytatása és érintésre feltárja megformálhatóságának titkát.

Egyszerre nagy gazdagság birtokába kerül, perspektívái kitágulnak és más dimenzióba kerülnek. Ura lesz magának, életét a körülmények kezéből visszaveszi és már saját belső lehetőségei szabják meg, mennyit kell odaadnia. A nő szépsége, mely addig a természet által mesterien megformált ígéret volt, lassan arcot ölt, beteljesedik, átlényegül, élete teljességének képe lesz. A lányok lázas, szertelen szárnypróbálgatása állandó, szemet gyönyörködtető, szerelmes ölelkezés egy határtalan élettel a szent ígéret boldog birtokában. Szépségük különös, megismételhetetlen varázsa egy kendőzetlen drámai helyzet, a védtelenség bízó várakozása. De megindító, kecses könnyedségük sokkal inkább a föld rabságában van, mint az asszonyok nesztelen lépte.

görgess!            mi ez?           könyv >