Anna a férje halála után esett át ezen a változáson, illetve akkor vált magának is nyilvánvalóvá saját átalakulása. Így most visszatekintve tudta, hogy régen érlelődött már benne valami, de ez a nagy megrendülés kellett, hogy kézbe vegye a véletlenek és a szerencse uralmából oly hosszú küzdelem árán kiváltott lelkét. Amikor nyakába szakadt a tragédia, teljesen maga alá temette, minden meghalt benne, még gondolkodni sem tudott. Aztán még rosszabb jött, eszelősen kezdte keresni saját felelősségét a bajban, magát emésztette, bűnös mulasztását kereste a balsors magyarázatára. Mintha a lelke még bűn árán sem akart volna belenyugodni abba, hogy vele bármi megeshet, élete csak gonosz erők játéka. Aztán ez is elmúlt.

A nyomorúság legmélyebb mélységeiben rádöbbent, hogy mindent túl lehet élni. Valami dacos, nagy erő kezdett sarjadni benne, az a magának is érthetetlen módon boldog felismerés, hogy magára van utalva. Soha nem hitte volna, hogy ez a csöppet sem megnyugtatónak tekintett kilátás egyszer megnyugvást és örömet hozhat neki. Leánykori élete megszakítatlan boldogság volt. A szülői házban csak szeretetet kapott, apja szeme fénye volt. Később kedvére válogathatott a fiúkban, nem kellett a kisujját sem mozdítania érte. Mindig szemérmes és tartózkodó teremtés volt, szánta azokat a lányokat, akik kénytelenek voltak kelletni magukat. Talán soha nem ment volna férjhez, ha ezért bármit tennie kell.

De a teremtés kegyes volt hozzá, szépnek teremtette és ő heves ostrommal és sóvár édesgetéssel kaphatta meg, amire vágyott, a legmódosabbat, legszebb kiállásút, a szívének legkülönbet. Aztán jöttek a sötét idők. Elkerült otthonról, idegen családba. Férje szülei gazdag debreceni polgárok voltak, akiknek a szemében egy szoboszlói gazdalány csak „parasztka”. Lépten-nyomon megalázta benne a tekintélyes, büszke hajdúnemes lányának önérzetét a gőgös cívis-família kelletlensége. Ebből aztán férjével is feszültségek keletkeztek, hamar kihűlt a szerelme, a férfi szíve is elhúzódott tőle. Szüleinek panaszkodni sem mert, azok csak arra tüzelték, hogy költözzön haza, jöjjön Bakóczy András az ő lányuk után, ha akar. De megszületett a lánya, majd a kisfia és ő tudta, hogy már semmit nem tehet.

Ám segítségére jöttek a gyerekek. A szeretet, amit irántuk érzett, mindenért kárpótolta és ez megenyhítette férjével való problémáit is. A közös szeretetben újra találkoztak, a nagy szerelem és a nagy keserűség után kezdték igazán megszeretni egymást. Anna rávette férjét, hogy járja ki apjánál a vagyoni rendezést és apósa nagy nehezen, az unokákra való tekintettel kiadta a jusst. Anna is kikérte a maga részét az apjától és végre saját házat vehettek és a maguk urai lehettek minden tekintetben. Ekkor jött a baleset, férje halála.

Egy év is beletelt, amíg túlesett a megrázkódtatáson, de már olyan helyzetben volt, hogy kezébe vehette sorsát. Debreceni házát, gyermekei örökségét megtartotta, de vett Szoboszlón egy házat, ott hagyta Debrecent, szenvedései városát és hazaköltözött. Joggal érezhette, hogy a legnehezebbjén már túl van, amikor ott, ahol legkevésbé várhatta, a templomban, a legillendőbb szent helyen elérte nagyapám vágya és vele egy olyan ellenállhatatlan vonzódás, amit nem ismert eddig, amit nem akart, amiben teljesen ártatlan volt, de tenni ellene nem tudott.

görgess!            mi ez?           könyv >