Másnap, mindennapos teendői között elcsendesült az élmény megrázó ereje és már józanul tudott gondolkodni. Természeténél fogva bizalmatlan volt a megérzésekkel szemben, egyedül a tényekben bízott és a tények diktálta következtetésekben hitt. Elvetette egész tegnapi biztonságát, amely akkor olyan megdönthetetlennek látszott és nevetségesnek ítélte magát azért az önhittségért, ami akkor azt sugallta, hogy az asszony is hasonlóképpen érez iránta. Mert a tegnap egyszerre nagyon távoli lett és puritán otthonának kézzel fogható tárgyai között saját érzései is megváltoztak. Hát igen, szép, nagyon szép ez a nő, szebb, mint akármelyik lány, ha csak a külsőt nézzük is. De van benne valami több mint a lányokban. Egész tartózkodása, visszahúzódása, a tömegben elvegyülni akaró, szótlan igyekezete akarata ellenére is nagy vonzást áraszt magából. Boldogság a közelében lenni. Nincs benne semmi rafinált kiszámítottság és mégis veszélyes. Egyenes tekintetű, tiszta szeme megindító komolysággal néz, súlya alatt kicsinek érzi magát az ember, szinte megméretik önmaga előtt. Egy megenyhült pillantása képes feloldozni, egy rezzenésnyi, halvány elkomorodása megsemmisít. Valami megfoghatatlan módon hatalma van, ezért veszedelmes.

De hát akármilyen, hiába özvegy is, már nem szabad, ő maga is hatalom alatt áll. Két gyermeke van és ez szent dolog. Ez a kötelék már örökös szálakkal köti lelkét egy más természetű szerelemhez, ami mindennél erősebb. És ennél a kikezdhetetlen ténynél pontot tett nagyapám zaklatott gondolatmenetére. Belső egyensúlyát helyére billentette a világgal szembeni szokásos magatartás, a lényegre tett, értő, sőt, ezúttal együtt érző ráció. Hát igen, ha egyszer elveszi egy férfi, ha lesz ilyen - de hát miért ne lenne, az emberek nem szeretnek kellemetlen dolgokat mérlegelni, csak akkor gondolkodnak, amikor már nyakig vannak a közepében - szóval, ha elveszi bizonyosan egy férfi, az nem mondhatja őt soha teljesen a magáénak, kénytelen lesz beérni azzal, ami nap, mint nap marad. Nem lesz béke abban a házban. Szegény asszony, kár érte, fiatal még az özvegységre.

Ilyenformán helyreállt lelkének nyugalma és elmerülhetett szokásos teendőiben. Mindig teljes szívvel vetette magát a munkába és napközben megfeledkezett minden egyébről. Csak este, amikor lefeküdt és a sötétben befelé figyelt, feltűnt előtte Veér Anna alakja. Minden képére nyugodt lélekkel gondolt vissza, még szemét érintő szép, komoly tekintetére is, de lehajtott feje, karcsú nyakának emléke újra és újra azzal a különös fájdalommal és megindulással ütötte szíven, ami akkor, utána szálló tekintete nyomán érte először. Ilyenkor meleg lett körülötte a levegő, mint gyerekkorában, amikor sírni akart és jött, ellenállhatatlanul jött és magasra emelte az alázat forró hulláma. Mintha minden szépségét azért kapta volna a természettől ez az asszony, hogy elvonja, felékesítse, méltóvá tegye általa mélyben nyugvó védtelenségét, amit a lehajló nyak mozdulata tárt fel az ő szemének egy pillanatra.

görgess!            mi ez?           könyv >