Drága Macikám!

Miért csinálod ezt velem? Ma legalább tízszer nyitottam ki a levélszekrényt, de hiába. Legalább ennyiszer telefonáltam haza. Ráadásul teljesen hülye vagyok. Anyukád megadta a kórház számát, ami természetesen elhagytam. Arra emlékeztem, hogy tizenöttel kezdődik, de ilyen telefonszámot használó klinikát nem talált a központos nő. Nagyon akartam legalább a hangodat hallani, de nem sikerült. Kérlek, írd meg a klinika számát, hogy időnként legalább a hangodat hallhassam. Nagyon szeretlek.

Egyébként most fejeztem be a melót,és innen a „Tere-feréből” írok neked. Tudod, ahol együtt voltunk, mielőtt moziba mentünk. Ma megint sok minden történt velem, méghozzá olyan, aminek te is nagyon fogsz örülni. Hétfőtől a filmlaboratóriumban fogok dolgozni, mint laboráns tanuló. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy az milyen jó szakma. Nagyon nehéz bejutni, de Apu elintézte. Még egy előnye, hogy ez mellett tanulni is lehet. Mi is többet lehetünk együtt, mivel kötött a munkaidő. A többit majd szóban mesélem el. Nagyon-nagyon várom már, hogy újra együtt lehessünk. Tegnap este is a TV-t néztem. Egy angol krimit. Izgi volt, de egyébként nagy hülyeség. Ma este is ez lesz a programom. Holnap délelőtt orvosi vizsgálatra kell mennem, a felvételhez kell. Nagyon rondán írok, de mentségemre szolgáljon, hogy erősen félhomály van, meg az asztal is elég alacsony. Be kell fejeznem az írást, hogy hétig kiérjek a postára, azt akarom, hogy még holnap megkapjad. A változatosság kedvéért az én fejem is megfájdult. Még csak az hiányzik, hogy én is megkapjam azt a nyavalyás influenzát.

Siess „haza”, nagyon-nagyon várlak:

Jancsi

Budapest, 1968. február 8.

görgess!            mi ez?           könyv >