Lázár napok óta problémákkal küzd. Keserű dühvel tapasztalja, hogy a teste nem engedelmeskedik. Már ott tart, hogy fekszik a földön, magatehetetlenül. A nyitott bejárati ajtón ekkor végre belép a férfi, felsegíti. Meg voltak beszélve, azért jött, hogy elvigye ebédelni. Magázódnak. Lázár magához veszi táskáját, elindulnak. Közel van a hely, mint a Kaltenberg. Az étterem zsúfolásig tele, olyan, mint egy labirintus, keskeny folyósokon haladva foglalják el asztalukat egy kifejezetten hűvös helyiségben. Az étterem lehetetlen kialakítása mellett nagyon furcsa az is, hogy egy öregember alszik az asztaluk mellett. Csak ilyet kaptak. De legalább végre leülhetnek, elhelyezkednek, beszélgetni kezdenek. Az étteremben azonban nincs nyugalom, a folyósón jövés-menés, kellemetlen hangok. Jobb helyre is mehettek volna. Egyszer csak belép egy idegen és megáll az asztaluk felett. Belegázolva a beszélgetésbe, megszólítja, valami hülye üggyel. Lázár nem érti egy szavát sem, de most már bosszús. Tüntetőleg elfordítja fejét asztaltársa felé. Az idegen nem veszi le, hogy zavar, továbbra is feléjük magasodik, tapintatlanul hangosan beszél. Lázár ismét ránéz, az jut eszébe, hogy ez a lehetetlen valaki, talán a pincér.

– Hozzon egy takarót, legyen szíves, nagyon fázom – mondja neki.

Meglepődik, milyen szemérmes kérés lett ebből, pedig nagyon haragszik a méltatlan körülmények miatt. Az idegen meglepően gyorsan visszatér a takaróval.

– Egy párnát is hozzon, kérem – szólal meg az alvó öregember váratlanul – nagyon kemény – grimaszolva, emelgeti fejét, a koponyája nagyon fáj a földön fekvéstől. Lázár elképed ezen. Tényleg pincérrel lehet dolguk, mert jön a párna is. Lázár, most már kicsit megenyhülve, szeretne visszatérni a megkezdett beszélgetéshez. Az idegen elmegy, ő odafordul asztaltársa felé.

Aztán valami olyasmi történik, amire senki sem számított. A helyiségbe beront egy csapat férfi, egyenruhások. Lázártól a nevét kérdezik, az öregembert is felébresztik. Fel kell ülnie, nem alhat ott tovább. Anyámat felháborítja ez az inszinuáció.

– Hagyjanak minket békén! – végre fellázad. - Úristen, hogy hol élünk - gondolja.

Az egyenruhások figyelme ekkor rá összpontosul. Két ember megragadja és felemeli a helyéről. Iszonyatosan megalázottnak érzi magát. Próbál védekezni, kiabálni, de tehetetlen. Megmotozzák, leültetik egy székbe és állnak felette. Nem látja, mi történt az asztaltársával, keresi, de egy különös érzés ragadja magával, kezd lelassulni minden, megváltoznak a fények, a kontúrok. A férfiak viselkedése immáron nyugodt, szinte leereszkedő, már nem támadják, csak babrálnak vele. – Kik lehetnek ezek? – gondolkodik Lázár. Nézi őket, lassan sikerül kivenni vonásaikat. Az egyenruhások között feltűnik valaki, aki teljesen különbözik a csapattól. Lázár megdöbben: Ádám, te hogy kerülsz ide?

görgess!  mi ez?   könyv >