Eleinte Anikó volt a legjobb barátnőm az osztályban, mert engem a szépség mindig hatása alá kerített és ő nagyon szép volt, ő volt a legszebb az osztályban. Ez a kezdeti barátság később megszokássá és némi ragaszkodássá hagyományozódott és bár nem volt mély és bensőséges, megmaradt nyolc éven át. Engem mindig az vonzott, ami más volt, tőlem különböző és valamiért érdekes. Így kezdődött sajátos kapcsolatom Cserny Erzsivel. Erzsiben az volt a különleges és izgalmas, hogy katolikus volt. Tudtam addig is, hogy vannak katolikusok, az egy másik vallás, mi nem kedveljük túlságosan, szerencsére kevesen vannak - ez volt a bennem kialakult kép róluk, de én addig még egy katolikussal nem találkoztam. Erzsi volt az első, és mint ilyen, egye len az osztályban. Mégis, első pillanattól kezdve kiharcolt magának bizonyos tekintélyt és megbecsülést. Egyrészt azért, mert büszkén vállalta vallását, ami tőlünk megkülönböztette őt, másrészt azért, mert ő volt a legjobb tanuló.

Csendes és komoly lány volt, magabiztos. Páratlan gyakorlati intelligenciája volt a mindennapi élet dolgaiban. Tizenkét évig egy osztályba jártunk, matematikában, természettudományokban mindig ő volt a legjobb. Korrekt kapcsolatban voltunk, kedveltük és kölcsönösen tiszteletben tartottuk egymást. Barátnők nem lettünk soha. Különbözött a vérmérsékletünk. Én mindig hiányoltam benne a szenvedélyt, a képzelőerőt és a humorérzéket. Neki is lehetett épp elég hiányolni valója bennem. Ma is jó szívvel gondolok rá. Akkoriban nagyon sok új tapasztalatot szereztem általa a világról és nem soká, még hat éves korunkban ő általa ismertem meg Irént.

Furcsa, hogy ezt mondom, hisz később Irént elkerülnöm sem lehetett volna, de hogy barátságunk már akkor elkezdődött, az neki köszönhető. Szenvedélyes kíváncsisággal vetettem bele magam, hogy megismerjem mindazt, ami benne érdekes volt, őt magát, a családját és a katolikusokat. Eleinte nem volt könnyű, Erzsi eléggé megközelíthetetlennek bizonyult. Barátságos, szívélyes volt, minden játékban részt vett, megosztottuk az uzsonnánkat, de tovább semmi. Az iskolán kívül mindig dolga volt, mindig sietni kellett haza. Azért nem adtam fel. Az adventi barátságos napokban végre meghívott magukhoz.

Erzsi az édesapjával, édesanyjával és három testvérével élt együtt. A nővére nála két évvel idősebb, a két fiútestvére egészen kicsi. Fűszerüzletük volt, akkoriban államosították, az édesapja kemény fizikai munkát végzett valahol, az édesanyja meg otthon varrt másoknak, hogy valahogy megéljenek. A háztartás szinte minden gondját, terhét és felelősségét Erzsi és a nővére viselte. Nekem, akinek még a zsebkendőt is bekészítették a zsebembe, egészen megrendítő élmény volt, hogy egy gyerek nem teheti azt, amit akar, nem játszhat, nem csavaroghat, de még nem is ehet kedvére, mindig, minden percben tekintettel kell lenni az édesanyjára, a testvéreire, a kötelességekre.

És mégis, ahogy beléptünk a kapujukon, Erzsit mintha kicserélték volna. Nevetős lett, beszédes, fesztelen. Már várták a tennivalók, hát én sem ültem tétlenül, segítettem neki. Nagyon jó volt igazi háztartási munkát végezni, felnőtt felügyelet nélkül. Nagy kedvvel, nevetve, hancúrozva dolgoztunk egész délután. Este az édesanyja vacsorát adott. Soha olyan finomat nem ettem, még ma is számban van az íze. Öreg, szemes fehér tengeri volt kifőzve, forrón ettük sóval és megfényesítettük egy kicsi olajjal. Egy új íz tapasztalatával gazdagított meg. Szoboszlón böjt nem volt, olajat senki nem használt, mindent zsírral főztünk. Az olajtól mindenki undorral húzta el a száját. Otthon én sem ettem volna meg tengerivel, ha imádkoztak volna érte, akkor sem.

Annak a napnak minden részletére emlékszem. Megcsodáltam a komódon a karos gyertyatartókat, amik karcsú, finom kecsességükkel, mint a párosan kinyílt kétágú ezüstliliom, úgy fogták közre a kékpalástos, mosolygó Szűz Máriát. A falon, az ágy fölött feszület, egy eddig ismeretlen meghittség naiv szépségű tárgyai. Mindez nekem új volt, szokatlan, de mégis otthonos. Megcsodáltam családi együttlétüket is, amely befelé forduló, zárt világ volt. Az asztalnál értelmes, világos mindennapi dolgokról esett szó, egymásnak és egymásról. Jól körülbástyázott kis szigeten éltek, falaikon belül megszűnt a külvilág, egy másik élet sajátos levegőjét szívtam magamba. Állandó kölcsönösségük és egymásra utalt létük meleg biztonsága a világ teljességét adta nekik, megtaláltak benne mindent, ami fontos volt, nem kívánkoztak el máshová. Erzsi mindig vendég volt az iskolában, csak tanulni járt oda, nem keresett benne, nem várt tőle semmit. Mindenhová a nővérével ment, hozzájuk csak én jártam néha. De hát én mindenhová jártam.

Később, nagyobb koromban tapasztaltam, hogy Szoboszlón és mindenhol a környéken, ahol akkor még a hajdúvárosokat homogén, egy tömbben élő református lakosság alkotta, mind így éltek a tiszta, vegyes házasság nélküli, vallásukat gyakorló katolikus családok. Ez a helyzet csak a hatvanas évek közepéig volt általános, azután megindult a fellazulás. Az, hogy ez az önmagában kívánatos nyitás az adott történelmi közegben milyen okból és milyen módszerekkel, a hatalomnak milyen avatatlan kezű, rafinált beavatkozásával ment végbe, az egy külön szociológiai tanulmányt érdemelne.

görgess!   mi ez?   könyv >