-
Magány vagy bizalom?
Amikor nagyapám Annához kötődő szerelméről kényszerült döntésre, éppen ez a bizalom rendült meg benne. Nem Annában nem bízott, az az önmagába vetett hite szenvedett csorbát, nem bízott benne, hogy abban a helyzetben, amit az asszony vállalása jelentett, meg tudta volna őrizni önbecsülését. Nem dönthetett szabadon, az élet nem tartogatott több esélyt számára, csak azt az egy, kézzel fogható, megtapasztalt jövőt, amit láthatóvá tett. Feladott hát minden vágyat és szerelmet lelkének biztonságáért. Nagy árat fizetett érte, mint minden ember, aki nem lelke szabadságának, hanem a körülményeknek adózik. És amiért nagyon nagy árat fizetünk, az hihetetlenül felértékelődik a szemünkben. Nagyapám körömszakadtáig ragaszkodott magányossággal megváltott önbecsüléséhez, Anna emlékéhez, múltja szenvedéséhez.
Igaza volt benne, elvitatni sem lehet, de sorsának igazsága mégis kényszerpályára vitte az életét, megsokasítva lemondását, a sorsnak fizetett, kegyetlen adót. A belső szabadságért fizetett ár olyan nagyra nőtt, hogy már éppen ez a szabadság látszott veszendőbe menni miatta. Kirekesztette őt mindenből a görcsös ragaszkodás, magányosságának mindennapjaiból lassan eltávozott az életet valóra váltó cselekvés. Megrendült benne a bizalom, a lehetőségek hite, vak lett a nagy titok csodáira, az élet örökös reménységére. Abba a hibába esett, amelybe oly sok ember, aki sokszor kénytelen a körülmények hatalma alatt vágyai szabadsága ellenében hozni becsületes döntéseket egy magasabb rendű, nagyobb léptékű emberi szabadság érdekében, miközben lelke szabadsága óhatatlanul csorbát szenved, és ahogy nő benne az emberi szabadság eszménye, kiüresedik mindennapi szabadságélménye, kockára teszi vele minden emberi szabadság lényegét, az életbe vetett bizalmat.
Nagyapám Gizikével való találkozása a bizalom újjáéledését jelentette neki. Egymás iránti vágyuk, egymást vállaló kötődésük a bizalomban született és egész életükben ebben volt megfogalmazható. Nagyapám számára szenvedés árán visszanyert bizalom volt ez a szerelem, nagyanyám életbe vetett ösztönös bizalma nagyapám személyében vált elsődlegessé, kézzel fogható garanciává.
görgess! mi ez? könyv >
Hozzászólások