Imre!

Gondolom, vegyes érzelmekkel bontottad fel levelem, hisz az érzelmek olyan elszabadult, szélsőséges skálája viharzott bennünk az utóbbi időben, hogy sokszor úgy éreztem, elszabadult a pokol.

Igen. Mindketten nagyon idegesek voltunk. Egyszer őrülten féltékeny voltam, máskor meg úgy gyűlöltelek, hogy meg tudtalak volna ölni. Sajnos ilyen vagyok, ha úgy érzem, hogy elveszítettem mindent, amire az életemet építettem.

Egyetlen célja volt az életemnek, hogy Veled boldogan élhessem le, hogy mindig szeress, úgy hogy érezzem is. Természetesen anya is vagyok és a gyermekeimet sem rekesztethettem ki az életemből. Hisz ha ezt tenném, nem is lennék méltó az anyaságra.

Sajnos az utóbbi években egyre kevesebbet éreztem azt, hogy tényleg szeretsz, hisz többet sírtam, mint örültem. Pedig egyszer régen, még a kezdet kezdetén biztosan éreztem, hogy addig fogsz szeretni, ameddig én akarom. Én pedig – bármennyire is azt mondtam, hogy már nem tartok rá igényt, mert hisz úgyis hiába – sajnos még most is nagyon szeretlek. Ezt most itt – ahol minden lehetőségem meglenne arra, hogy vigasztaljam magam – egyre jobban érzem.

Nem tudom, mi a valódi oka annak, hogy Te érzelmeidben megváltoztál és az utóbbi években egyre több megalázásban volt részem. Nem tudhatom, mert a lényegről őszintén sohasem beszéltél, befelé fordultál. A lényeg alatt azt értem elsősorban, hogy az ember szereti-e azt a másikat vagy már nem, mert akkor természetesen nincs semmi értelme semminek. Ezt az őszinteséget elvárom tőled, és ha úgy érzed, hogy te is szeretsz, próbálj meg változtatni Te is eddigi magatartásodon, és akkor hidd el, sohasem következik be olyan, hogy fizikai fájdalom okozásával reagáljak lelki fájdalmaim tehetetlen megtorlása miatt.

Én sohasem voltam számító, nem is tudok az lenni soha. Én akkor szerettelek legjobban, amikor egy gumimatracon aludtál a nővérednél és semmid sem volt. A kilátástalan semmiért felrúgtam mindent, ami otthont, családot, és minden addigi kényelmet jelentett. Sohasem tudnék ellened a törvény adta lehetőségekkel élve anyagi előnyöket szerezni és kifosztani, bármennyire is képes vagy elkeseredésedben ezt is feltételezni rólam.

Nem tudom, Te mit éreztél e pár nap alatt, míg egyedül, magadra maradva gondolkoztál. talán még jobban belelovaltad magad ellenünk szőtt, bosszút sugalló terveidbe, vagy talán Te is rájöttél arra, amire én, hogy egyedül, kiégve nem lehet elviselni az életet.

Számomra minden férfi idegen, én többé úgy szeretni soha nem tudnék senkit, mint ahogy Téged szerettelek. Látod, én nem szégyellem leírni és én a világ legkifordultabb embere lennék még akkor is, ha anyagilag bármilyen kárpótlást kapnék. Engem sem a Népszínház utcai lakás birtoklása, sem egyéb nem tudna boldogítani. Ezért fáj nekem olyan őrjítően az, hogy Téged valóban már csak ez érdekel és egyéb semmi.

Olyan sokan vannak itt és mégis olyan egyedül vagyok. Sajnos a gondolataimat kikapcsolni nem tudom. Ha Ági nem lenne, nem is tudom, mit kezdenék magammal. Olyan elkeseredett hangulatban élek, hogy legszívesebben nem is élnék tovább.

Gondolkozzál Te is a dolgokon és jól meggondolva úgy dönts, ahogy az neked a legjobb. Ha úgy érzed, hogy Neked senkire nincs – legalábbis rám – szükséged, úgy azt is őszintén mondd meg és akkor én mindennel leszámolok magamban.

20-án hazamegyek.

Pálma

Rigó Mária Pálma, Debrecen, 1974. augusztusa

görgess!            mi ez?           könyv >