Közben Gizike szép nagylánnyá serdült. Magas, nyurga, vékony volt, de tizenhat éves korára kitelt az alakja annyira, hogy nem volt már csupa kéz és láb, mint addig. Ilona elvitte a szabóhoz és megvarr­ ták neki az örökös bő kötények helyett az első női ruhát. Amikor készen felvette, Homonnainé alig ismert rá. Párás lett a szeme a megrendüléstől, mert egy légiesen karcsú, kékesszürke szemű szőke hölgy állt előtte pasztell és opál színektől sugározva. Gizikéből Ratkay Gizellává lett, a női ruhában arcának és alakjának sejtelmes titkai lettek. Csodálkozott magán, hogy nem vette észre eddig Gizikén ezt a különös sugárzást. Az történt, mint amikor egy kezünkhöz szokott, öreg házi kancsóba véletlenül virágot teszünk, kikerül a megszokott környezetből és rácsodálkozunk eddig nem látott, gyönyörű formáira. Gizike mit sem tudott erről, csak a környezetében lévő emberek reakcióiból mérte le, hogy valami történt vele. Miklós bácsinak nevetett a szeme, amikor meglátta és felkiáltott: „Ejha, de szép kisasszony lettél!” Nagymama sírva fakadt és egy darabig csak rázta a zokogás. Meghatódott Gizike szépségén, ennek szóltak a könnyek, de a felszakadó zokogás már a búcsú fájdalma volt. Mint férje halálakor, most is hírtelen tört rá az élet gyors könyörtelensége. Hát ennek is vége, az a nagykötényes, szöszke kis vakarcs sincs már többé! Ez a szép fiatal teremtés itt az ő unokája, aki mostantól fogva eladó lány lett, akinek sorsa van.

Apja reagálása nagyon sajátos volt. Megnyúlt az arca, amikor meglátta, majd füttyentett egy nagyot és elterült rajta a széles mosoly. Keze között megforgatta Gizikét, megnézte elől, hátul, majd hetykén odabökte a sógorának: „Na, egy gonddal több!” Alapvető zsugoriságán azonnal áttört a virtus és követelte a húgától, hogy holnap induljon vissza a szabónőhöz és rendeljen a lányának legalább három rend további öltözéket. Ilonának alig sikerült visszafognia. Minden asszonykárogás ellenére azt minden esetre elhatározta, hogy Gizellának azonnal lovat vesz. Olyan finom idegű, kecses, kényeset, kisasszonyoknak valót. Gizikét felzaklatták a vele történt új események. Szinte egyik napról a másikra megváltoztak körülötte az emberek és nemcsak a környezetében. A városban a fiatalemberek kalapjukat megemelve köszöntötték, az asszonyok tartózkodóbban és szigorúbban méregették, még apja kocsisa is, aki kicsi kora óta ismerte és szerette, most már tiszteletteljes „kezét csókolommal” köszön.

Figyelmesen vizsgálgatta magát a tükörben, nézte, mi változott meg rajta, miben lett más és végül is ki ő? Észrevett ő is magán két éve már számtalan változást, de ezek a változások egyáltalán nem voltak kedvére valók. Szégyellte testén az egyre nyilvánvalóbb nőiességet, de Ilonka néni is, nagymama is azzal nyugtatta, hogy ez így van rendjén, mindennek így kell történnie, ők is ezen mentek keresztül. És most, ami eddig rejtegetni való szégyen volt a szemében, ebben az új, felnőtt viseletben kiemelést kapott. Ez az igazán egyszerű női ruha hangsúlyt adott benne a nőiességnek és Gizike tudta, hogy meg kell békülnie vele, mert ez hozzátartozik most már élete végéig, úgy lesz az övé, mint a két keze, a gondolatai, az örömök és fájdalmak az életében. Ugyanakkor mindenek mögött pontosan tudta, hogy benne nem változott semmi, ugyanaz, aki volt. Lelkében az a nagy, nehéz árnyék ugyanazokért a dolgokért mutatja meg magát, ugyanolyan súlyos teherként cipeli sokszor és a csillogó derű is ugyanúgy szökik belőle a magasba, mint régen. De út nem vezet visszafelé, nem kérheti meg az élet körülményeit, hogy ugyanúgy bánjanak vele, mint korábban. Nem várhatja senkitől, soha többé, hogy azt mondja neki, amit gyermekkornak védett világa sugallt, hogy bármilyen vagy, bármit teszel, kedves vagy nekem. Ebben a karcsú ruhaderékban egyedül van a világ bíráló szeme előtt és minden cselekedete tényező, érte vagy ellene szól. Attól a perctől kezdve, ahogy Ilonka néni női ruhába öltöztette, nemcsak az dőlt el róla, hogy szép, de szépnek is kell lennie, ha akarja, ha nem, nincs más választása. Könnyebb ezt a kényszert elviselni, ha a szépség sémáihoz nem illeszkedik szorosan, ha megpróbál benne magára hasonlítani. Amikor megismerte a külsőségek hatalmát, a siker izét, egyúttal kézbe kapta hozzá a fegyvert is, amivel elérheti. De azt, hogy hogyan használja, mégiscsak ő dönti el.

görgess!            mi ez?           könyv >